www.ujgsm.hu - Sony Ericsson Xperia X5 Pureness black

Leírás:

Sony Ericsson Xperia X5 Pureness
Jelenleg Magyar nyelvű menü nélkül!
A doboz a készülék árkategóriájához méltó, fekete színű, ezüstös feliratok olvashatók rajta, vastag kartonból készült és nagyon nehéz. Belül viszont átlagos, a készüléket tartó rész kivétele után ömlesztve találjuk meg benne a tartozékokat: a hálózati töltőt, az adatkábelt, a plüss tokocskát (ami valamiért háromszor akkora, mint maga a telefon), a két részből álló vezetékes headsetet, valamint az IS800 típusú sztereó Bluetooth fülhallgatót.

Bár egy luxus árkategóriás készülékről van szó, ez a külsején abszolút nem látszik. Félreértés ne essék, a Pureness feltűnő, vonzza a tekinteteket, szerintem ízléses és szép, viszont még ránézésre sem gondolná róla senki, hogy annyiba kerül, amennyibe. A legtöbb ismerősöm (na jó, gyakorlatilag az összes) a húsz-harmincezer forintos árkategóriába lőtte be, holott ennek tízszeresét kell érte az asztalra tennünk — ez nyilván nem túl jó érv a telefon mellett azok szemében, akik presztízsük növelése céljából vásárolnak ilyen drága készüléket. Az árkategória ránézésre történő mellélövésének egyébként egyértelmű okai vannak: az X5 nagyon kicsi (112 x 43 x 13 milliméter), nagyon könnyű (70 gramm), formavilága nem hoz újat (teljesen szögletes), ráadásul műanyagból készült, nem fémből. Ez önmagában nem hiba, csak szokatlan a luxuskészülékek között, az viszont elszomorító, hogy a billentyűzet ujjlenyomatokat erősen gyűjtő, csillogó, kopogós plasztikból készült, ez pedig annak az árkategóriának a sajátja, amibe a legtöbb ember ránézésre besorolja.

A kijelző ugyanis kikapcsolt állapotában nem fogja magára csalogatni a tekinteteket, ha ugyanis nem él, olyan, mint bármelyik monokróm panel, tehát nem átlátszó, bár fény felé fordítva minimális mértékben áttetsző — a kontúrokat láthatjuk rajta keresztül, olyasmi, mint a tejüveg. Ha feloldjuk a billentyűzárat, akkor már más kép tárul a szemünk elé, a billentyűzet sorainak háttérvilágítása lépésenként bekapcsol (a Sony Ericsson ebben mindig is jó volt), a kijelző pedig áttetszővé válik, akármelyik oldalról is nézzük. Bár az előzetes képek alapján azt vártam, hogy üveg tisztaságú lesz, közel sem az, olyan, mint egy sötétített üveg, legalábbis akkor, ha szemből nézzük, hátulról valamiért egy picit jobban áttetsző. A háttérvilágítást (tehát gyakorlatilag azt, hogy el tudjuk olvasni a kijelzőn lévő dolgokat) a panel köré épített keretből előtörő, rendkívül erős fehér fény biztosítja, ez oldalról nézve is látszik, a fény vakító, éjjel nagyon rossz belenézni, de a zseblámpa funkciót helyből kipipálja. Maga a panel egyébként szürkeárnyalatos (tehát nem monokróm, ahogy azt a legtöbb specifikációban olvashatjuk), a grafikus ábrázolás gond nélkül megoldható rajta, az olvashatósága viszont problémás. A gondot érdekes módon nem az erős napfény, hanem annak hiánya okozza, a szemből vagy oldalról jövő fény kifejezetten jót tesz az olvashatóságnak, a háttérfény viszont nem, mert az a szemünkbe világít — tehát az olvashatósággal főleg gyenge fényviszonyok között, sötétben van gond. A helyzet mondjuk egyébként sem rózsás, a technológiából adódó korlátoknál is nagyobb gond a panel mérete, a képátló ugyanis mindössze 1,8 hüvelyk, ami pici, nagyon pici, rossz szemmel elolvasni lehetetlen. A felbontás egyébként 176 x 220 pixel, ez sem tűnik valami nagy számnak, de az apró mérethez pont passzol, a szövegek a legkisebb mértékben sem pixelesek. A kijelző aktív része egyébként kisebb, mint az, amit a képek alapján annak hinnénk, bal és jobboldalt van körülbelül fél-fél centiméter kihasználatlan hely, amit a menüben bóklászva nem fogunk észrevenni (hála a szép témáknak és azok okos kialakításának), de ha elindítjuk a webböngészőt, akkor nagyon zavaróan fog hatni. Igen, van webböngésző is, de erről kicsit később fogunk beszélni.

A gombsor kikapcsolt állapotban tehát szépen elbújik, bár a szintén fehér színű háttérvilágítás bekapcsolása nélkül is látható, hogy ott van a helyén. Felül három gombot látunk, de igazából hét darab van: a kiemelkedők a hívásokat kezelik (balra a zöld, jobbra a piros), a középső a menübe visz, de a bal és jobb felső sarkokban van egy-egy szoftveres gomb, míg az alsó részekbe (tehát pont a numerikus rész fölé) a gyorsmenüt előhozó és a törlés került. Ez utóbbi kvartett a használhatóság szempontjából problémás, kicsit nehéz megnyomni őket, egy random ember a billentyűzárat akkor sem fogja tudni elsőre feloldani, ha eláruljuk, hogy miket kell megnyomnia, a jobboldali szoftveres gomb helyett ugyanis biztos, hogy a hívásbefejezőt fogja eltalálni az első pár alkalommal. A numerikus résszel használatbeli problémák nincsenek, a gombok nagyok és jól elkülönülnek egymástól, ellenben hangosan kopognak, ami nyilván sokakat zavar — egy csendes helyen nem fogunk tudni úgy SMS-t írni, hogy azt mások ne hallják. Alulra egy Sony Ericsson logó került, az azt körülvevő műanyagdarab levehető, pontosabban letéphető, mert igénytelen, pattintós módszerrel rögzül. Sokat mondjuk nem fogjuk piszkálni, két csavar és egy apró matrica van alatta, mely többek között a szériaszámot és a gyártás helyét árulja el nekünk — ilyennek kötelező lennie a készüléken, igaz, általában az akkumulátor alatt szokott helyet kapni. Csakhogy itt olyan hely nincs azaz van, csak nem férhetünk hozzá, az ismeretlen kapacitású telep ugyanis nem cserélhető. Ez mondjuk a minőség maximalizálása szempontjából egy szükségszerű lépés volt a gyártó részéről, az kéne még csak, hogy a hátlap is gagyi, lepattintható műanyagból legyen! De szerencsére nem abból van, az alsó rész nagyon-nagyon minőségi, matt hatású plasztikból lett kiöntve, fölötte (a fő kezelőszerveket tartalmazó rész nyúlványaként) lakkozott fém felület kapott helyet, mely pár feliratot és a nagyon apró bekapcsológombot rejti. A kijelző hátulról hasonló, mint elölről, mint már említettem, innen picit jobban áttetsző, de így sem kell attól félnünk, hogy az üzeneteinket aközben elolvassa valaki, hogy írjuk őket, mivel a pici kijelzőn a betűk is picik, ráadásul jobbról balra olvasni nem olyan könnyű, mint hinnénk — bár valószínűnek tartom, hogy azért sokaknak megy.

Az oldalsó részek is tartogatnak meglepetéseket, igaz, nem a legjobb értelemben. Felül nincs semmi igazán érdekes (bár innen jól látható az a két kis cső, melyek az előlap legtetején a telefonhangszórókban végződnek, plusz van egy apró led is), alul pedig csak az előlap aljának lepattintását segítő vájat kapott helyet. Balra a hangerőcsökkentő gomb (a fém rész közepén) és a Sony Ericsson bumszli töltő- és adatcsatlakozója (rendes nevén: Fast Port) került, jobbra a hangerőnövelő gombocska és a SIM-kártya fedlappal talált helye bámészkodik — ez ugye azt is jelenti, hogy a memória nem bővíthető, microSD kártyahelyet tehát hiába keresnénk, nem találnánk. A SIM-kártyát ebből a kialakításból adódóan ki lehet kapni menet közben, a masina erre nem reagál olyan intelligensen, mint a iPhone, egyszerűen kiírja, hogy pár percen belül újra fog indulni, majd újra is indul. Ezt követően kiírja, hogy helyezzük be a SIM-et, de ha megtesszük, megint újraindul, magyarán a kivételnél akár ki is kapcsolhatna, így csak az áramot fogyasztja, teljesen fölöslegesen.

A menürendszer a korábbi Sony Ericsson készülékekből ismerős, akinek tehát volt bármilyen A100-as vagy A200-as készüléke, az ezzel is boldogulni fog. Ebből a szempontból ez nyilván örömteli, ugyanakkor jogosan érezhetnek csalódottságot azok a felhasználók, akik ennyi pénzt kifizetnek az új Xperiáért, de az áttetsző kijelzőn kívül semmit nem kapnak. A Sony Ericsson védelmében persze el kell mondanom, hogy a többi gyártó sem töri magát az új menürendszerekért, még akkor sem, ha csak a luxuskészülékeket nézzük: egyedül a Motorola Aura kapott relatív új felhasználói felületet, ott viszont a kerek kijelző miatt ez szükségszerű volt. Arról nem is beszélve, hogy a gyártók pont azzal tudják magukhoz láncolni a vevőket, ha a megszokott minőséget éveken át folyamatosan nyújtják: a Nokia ezzel jutott el a trónig, de a japán-svéd vállalatra sem lehet egy rossz szavuk sem, hiszen a platformjuk megbízható, jól kezelhető, gyors és pofásan is néz ki. Nem csoda hát, hogy nagyjából ezeket mondhatjuk el az X5-ön operáló rendszerről is, a kivétel egyedül talán az utolsó kritérium lehet: egy szürkeárnyalatos kijelzőn lévő téma sosem lehet olyan látványos, mint egy színes.

Szoftverek terén az átlagos kínálatot kapjuk — sokféle nyelven, de magyarul egyelőre nem, a nálam járt példányról legalábbis hiányzott ékes nyelvünk. Ha benézünk a szervezőbe, egy korrekt naptárat, feladatlistát, jegyzettömböt, szinkronizáló programot, időzítőt, stopperórát, alapfunkciós számológépet, fájlböngészőt, valamint egy alkalmazások almappát találunk, mely gyárilag üres, viszont egyértelműen megmutatja, hogy elvileg lehet MIDP 2.0-s java alkalmazásokkal bővíteni a repertoárt — kínálat van, minden színes kijelzőre gyártott játék elfut a közel 2 GB-nyi belső memóriával felvértezett X5-ön, bár biztos van, amit nehezebb szürkeárnyalatos képpel kezelni/játszani. Ha már a játékoknál tartunk, meg kell említeni a Pureness-exkluzív Pac-Mant, melynél tényleg áttetsző a kijelző, nagyon jópofa. Ezzel viszont sajnos szinte be is fejeztük a programok felsorolását, van még egy ébresztőóra a főmenüben, valamint egy hangrögzítő a szórakozás alatt. Ettől függetlenül nem mondhatni, hogy olyan nagyon bármi is hiányozna, az alapvető dolgok egytől egyig megvannak.

Adatkommunikációs téren meglepően jól állunk, a WiFi kivételével gyakorlatilag minden manapság használatos technológiát bezsúfoltak az apró készülék testébe. A GSM-modul négynormás (850/900/1800/1900 MHz), harmadik generációs hálózatokra pedig a 2100 MHz-es sávon csatlakozhatunk. Adatátvitelre GPRS-t, EDGE-t, UMTS-t, 7,2 Mbps-os HSDPA-t és elvileg 2 Mbps-os HSUPA-t is használhatunk — utóbbi azért kétséges, a bár a HSUPA-t minden specifikáció említi, a sebességét nem, de a 7,2-es letöltési sebesség mellett általában ez szokott lenni. Számítógépre kötve a készülék először furcsán viselkedett, nem ajánlott fel semmilyen adatátviteli módot, generált egy virtuális CD-meghajtót, ahonnét lehetett telepíteni a PC Suite programot. Kicsit bosszús lettem, hogy miért maradt ki a Mass Storage mód, de a beállításokba benézve megtaláltam, ráadásul még az MTP-mód is ott van a listában (ez például USB-vel ellátott autós "rádióknál" kellhet). Tehát szerencsére a fájlmozgatás is jól megoldott, de azért nem ártana, ha a készülék képes lenne felajánlani a csatlakozási lehetőségeket, ha rákötjük egy számítógépre.

A HSPA kapcsolatból valószínűleg mindenki rájött, hogy a készülékkel lehet internetezni. Nem mondom, hogy különösebben nagy élmény szürkeárnyalatosban nézni a világhálót, de nem is veszélyes a dolog, alapvető információkat simán megnéztem rajta, a gondot inkább a kijelző mérete jelentette. Még YouTube-kliens is van, igaz, a videók tényleg használhatatlanul rosszul néznek ki ezen a kijelzőn. A social-networking nem része a szoftvercsomagnak, ennek magyarázata lehetne a "luxustelefonság", de Facebookot azért már elég sokan használnak ahhoz, hogy egy egyszerű klienst még a drága telefonokba is integráljanak a gyártók.

Telefonálás közben egy dologgal volt gondom: a hangminőséggel. Vételi oldalon szinte mindenkivel, a kihangosítóként is funkcionáló hangszóró sajnos elég halk, hangos helyen szinte lehetetlen az X5-tel beszélni. A történetnek legnagyobb sajnálatomra itt nincs vége, néha bizony a mikrofon sem volt a helyzet csúcsán, bár beszélgetőpartner válogatta, hogy mennyire volt veszélyes a dolog, voltak páran, akik mindig rosszul hallottak, amikor a Pureness-t használtam, de kisebbséget képeztek, a többieknek nem volt bajuk. A telefonkönyv sem vidított fel, mindössze 1000 nevet tárolhatunk el benne, ami bizony elég szerény. Még szerencse, hogy a hívásnapló és az üzenetkezelő hozza a szintet, utóbbinál még e-mail kliens is van — a chat-szerű SMS nézetről viszont le kell mondanunk, hála az alacsony kijelzőfelbontásnak.

A zenelejátszó szoftver hibátlan, mivel pont olyan, mint a többi készüléknél, még az albumborítókat is kirajzolja. A tudása címszavakban: ID3-tagek szerinti szűrés, háttérben való futás, tekerés, hangszínszabályzó — bónuszként FM-rádió és TrackID is van. A hangminőség kihangosítva nem fogja leszakítani a fülünket, az X5 elég erőtlen, de fülhallgatóval a gyártótól megszokott, nagyszerű minőséget fogjuk kapni. A vezetékes headset is korrektül szól, a nagy durranás viszont elvileg az IS800-as sztereó headset, melyet már külön is teszteltünk. Nagyon jó rajta zenét hallgatni, telefonálni is kellemes élmény vele, egyedül a 3 órás akkumulátoros üzemidő tűnik kicsit szerénynek. Mindenesetre okos gondolat volt a gyártó részéről, hogy ezt az (egyébként elég exkluzív hatású) sztereó Bluetooth fülhallgatót csomagolták a Pureness dobozába.

Kamera nem található a készülékben, ami véleményem szerint nagy hiba. A hiányt meg lehet magyarázni a szürkeárnyalatos kijelzővel, de könyörgöm, az internetböngésző és még jó pár dolog áldozatul eshetett volna ennek, azok mégsem estek, csak a fényképező. Egy 2 megapixeles, fixfókuszos rendszert azért bezsúfolhattak volna a masinába, a japán mérnökök meglepően kis helyre is be tudnak suvasztani ilyesmit — ettől még senki nem hitte volna, hogy ez egy Cyber-shot, viszont kiválóan le lehetne fotózni vele egy kátyút, ami szétkapta a kocsi felfüggesztését, Fotózás hiányában a képnézegetés sem túl jól megoldott, a fájlböngészőből meg tudunk nyitni minden elterjedt formátumot, de többre ne vágyjunk.

A készülék testében elrejtett akkumulátorról a legszerényebb mennyiségű információ sem áll a rendelkezésünkre, azt viszont gyaníthatjuk, hogy egy lítium-polimer telepről van szó (nem mintha ez bármit számítana a mi szempontunkból). A készenléti idő a gyártó szerint 350 óra, míg beszélgetni elvileg 3 és felet tudunk egy töltéssel, a valóság viszont sajnos még ennél is rosszabb: nekem minden nap fel kellett töltenem a Pureness-t.

Tartozékok:

Hasonló készülékek:

Sony Ericsson Xperia ARC LT15i midnight blue, silver
Sony Ericsson Mix Walkman WT13i pink on black, green on black, orange on white, black
Sony Ericsson Xperia Duo
Sony Ericsson C702 cool cyan
Sony Ericsson Xperia Play R800i black, white, orange